Egy kis földrajz

Japán összesen 47 prefektúrából (megyéből, „ken”-ből) áll, amelyek 4 nagy szigeten és számos kisebbeken oszlanak meg. A négy nagy sziget (angolos helyesírással): Hokkaido, Honshu, Shikoku és Kyushu, ezek közül a legészakibb Hokkaido önmagában egy prefektúra, míg Honshu, a legnagyobb és a legsűrűbben lakott japán sziget 34 prefektúrát foglal magába. A legdélebbi Kyushu szigetre 7 prefektúra jut, amelyben benne van a Kyushu-tól délre-délnyugatra fekvő szigetek egy része is. A 47. prefektúra Okinawa, amely a délnyugati szigetek nagyobbik részét (Okinawa központtal) fedi le.

A négy fő szigettől délre-délnyugatra eső japán szigeteket összefoglaló néven japánul Nansei-shoto-nak (Délnyugati-szigeteknek) nevezik. Ebbe beletartoznak a Riukiu-szigetek, de a vitatott politikai helyzetű (Kína és Tajvan is magáénak tulajdonítja) Senkaku-szigetcsoport, valamint a délkeletre fekvő Daito-szigetek is. A szintén Japán részét képező Ogasawara- (Bonin-) szigetek Japán legkeletebbre eső, csendes-óceáni szigetei, de gyakran ezeket is beleértik a Nansei-shoto-ba.

A Nansei-shoto (nagyrészt politikai jellegű, a Japán fő területétől – „mainland Japan”-tól – való elkülönülést hangsúlyozó) megnevezés mellett szerencsésebb (és a szigetlakók is jobban szeretik) a történelmi hátteret is magában hordozó Riukiu-szigetcsoport („Ryukyu Archipelago”) földrajzi jelölést. Ennek tudományos jelentősége is van: a Japán és Tajvan között negyedkörívben húzódó, a kontinentális padka szélén, a Csendes-óceán szegélyén elhelyezkedő szigetek élőlényföldrajzi tekintetben összefüggő, jól meghatározható vonalat képeznek, amelyek az elmúlt évmilliók–évezredek során kisebb-nagyobb mértékben szárazföldi hidak révén néha összeköttetésben is álltak, s ezek a rajtuk megtalálható növény- és állatvilág egymással rokon, de mégis speciálisan elkülönülő fejlődését tették lehetővé.

A felosztás értelmében a Riukiu-szigetcsoport („Ryukyu Archipelago”) fő vonalát a Riukiu-szigetlánc („Ryukyu Chain”) képezi, amelyhez keleten a Daito-szigetek, nyugaton pedig, kissé északabbra a Senkaku-szigetek csatlakoznak. A Riukiu-szigetláncot a térképen nézve az embernek valóban az az érzése támad, hogy a tengerből kiemelkedő apró gyöngysorfüzért látunk. Különösen igaz ez, ha a térképeken a szokásos módon a kék szín különféle erősségével jelölt tengermélységet is figyelembe vesszük: feltűnő, hogy például a Miyako-szigetektől északkeletre a tenger „kifehéredik”, azaz nagyon sekély; itt akár szigetek is lehetnének, ha a vízszint egy kicsit alacsonyabb lenne. Ezt az ezeken a „zátonyokon” talált tengeralatti fosszíliák is bizonyítják: körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt a tenger szintje 150 méterrel mélyebben volt, és ez bizonyos mai, víz alatti foltokon szárazföldi élővilágot tett lehetővé.

A Riukiu-szigetláncot három részre, Északi-, Középső- és Déli-szigetcsoportra osztják. Közöttük két, megint csak élőlényföldrajzi szempontból nagyon fontos határvonal húzódik: a Tokara- és a Kerama-árkok. Ezek a mély tengerrészek a legutóbbi (15 ezer évvel ezelőtti) alacsony vízszint idején sem kerültek szárazra, így jelentős akadályt képeztek a szigetek élővilágának vándorlásához, keveredéséhez. A három, észak-déli irányú csoport hat, egymással szorosabban összefüggő szigethalmazból épül fel: az Osumi-, a Tokara-, az Amami-, az Okinawa-, a Miyako- és a Yaeyama-szigetekből. Ezek közül egyedül a Tokara-szigetek az, amely kis „komplikációt” okoz, mert bár 6 nagyobb szigetét és a számos kisebbet együtt szokták Tokara-szigetekként emlegetni, valójában a Tokara-árok két csoportra, az Északi- és a Déli-Tokara-szigetcsoportra osztja őket. További, már valóban politikai jellegű eltérést okoz, hogy az Északi- és a Középső-Riukiu-szigetek (az Okinawa csoport kivételével) a Kyushu sziget déli részén, Kagoshima városban székelő Kagoshima Prefektúrához tartoznak, míg a Déli-Riukiu-szigetek plusz a teljes Okinawa-csoport Okinawa Prefektúra alá esnek, természetesen Okinawa (Naha City) székhellyel. Északon a Tokara- és Amami-szigeteket együttesen Satsunan-szigeteknek is szokták nevezni, míg délen a Miyako- és Yaeyama-szigetek együtt a Sakishima-szigeteket alkotják; bár ez utóbbihoz néha a tőlük északnyugatra fekvő Senkaku-szigeteket is hozzá szokták venni.

 

 

A Riukiu-szigetláncon kívül eső, de szintén Okinawa prefektúrához tartozó keleti, óceáni szigetek a Daito-szigetek. A Senkaku-szigetek, bár a történelemben mindig is Japán részét képezték, jelenleg vitatott politikai helyzetet foglalnak el; stratégiai fontosságú földrajzi elhelyezkedésük miatt Kína és Tajvan egyaránt magáénak követeli őket. 

Végezetül a még keletebbre fekvő Ogasawara-szigetek (volt Bonin-szigetek) Tokiótól pontosan délre helyezkednek el az óceánban, és Okinawával nincsenek is semmilyen összeköttetésben (légiben sem). Az Ogasawara-szigetek Tokió egyik alprefektúráját képezik.

 

Okinawa szilveszter

A karácsonnyal ellentétben a szilveszter (New Year’s Eve) már ünnep Japánban és Okinawán. Ebben az évben 2009. december 31 csütörtökre esett, 1-je munkaszüneti nap, de az egyetemen már hétfő délután, azaz 28-án szünet kezdődött, egészen január 4-ig, a rákövetkező hétfőig. 28-án délután elmentünk Ie-jima szigetére, komppal a Motobu-félsziget kikötőjéből, hogy két éjszakát töltsünk ezen a kis szigeten, alig félórányira Okinawától. Első nap délután esett az eső, és így volt 30-án reggel is, amikor visszajöttünk, de 30-án szerencsénk volt, nagyon szép idő volt, meleg napsütés és tiszta kék ég. Körbekirándultuk a szigetet (a komppal saját kocsinkat is átvittük), ami nem volt nehéz, mert a területe alig több mint 20 négyzetkilométer. Legjellemzőbb pontja a 172 méter magas Gusuku-yama hegy, ahonnan 360 fokos panoráma nyílik nemcsak a sziget házaira, cukornádföldjeire, kikötőjére és partjaira, de északon Izena-jimára, délen Minna-jimára, keleten pedig Sesoko-ra, az okinawai Motobu-félszigetre, sőt Yanbaru északi hegyeire és erdőségeire is.

31-ére jellegzetes okinawai esti programot választottunk. Délen Itoman falunál építették fel a 90-es években a Peace Memorial Park-ot (Béke Emlékpark), amely a 2. világháború véres okinawai csatájának utolsó helyszínén, a Mabuni-dombon terül el. A park közepén egy templom van, benne hatalmas Buddha-szoborral, a templom körül emlékfalak az áldozatok (majd’ félmillió ember!) neveivel, és egy másik részen pedig kis vidámparkszerű terület, amit szilveszterkor 1,8 millió lámpa világít ki, fényfüggönyöket, figurákat, fákat díszítő látványossággal. Először ezen a szórakoztató részen kezdtük látogatásunkat, a szabadtéri koncert, tűzzsonglőr, virág- (liliom- és bougenvillea-) pavillon mellett vásári árusok, sütögetők, sörcsapok várták a tömegeket, jó hangulatot teremtve mindenkinek. Éjfél előtt fél órával átmentünk a templomhoz, ahol már készülődtek az évfordulóra: a toronyban meggyújtottak egy tűzkarikát, amelyet rézfúvósok kísérőzenéjével lassan leengedtek a még meggyújtatlan fáklyákkal várakozó megemlékezők közé. Miután fellobbant a földön rakott láng, mindenki meggyújtotta a fáklyáját, és lassan átsétált a tömeg (mintegy 300 ember) egy másik térre a templom mellett, ahol koncentrikus köröket formálva körbeálltak egy újabb, még alvó máglyarakást. A menetet ritmikus, szinte mágikus révületbe ejtő okinawai dobolás kísérte. Éjfél előtt pár perccel egy gyönyörű női hang kezdett énekelni, majd visszaszámlálni, és fellobbant a máglya. A körbenállók sorban mind hozzáérintették, majd eloltották fáklyáikat. Az eső lassan elkezdett cseperegni, közben szólt a japán himnusz, és a templom másik oldalán álló harangot összesen 108-szor megkongatták. A 108-as szám a japánok számára mágikus jelentésű, a fájdalom, a belső problémák, mély érzelmek felszínre hozását, kiadását, megkönnyebbülését jelenti. Az egész jelenet egyedi és megható volt, igazán különleges szilveszter. Magában hordozta a helyi specialitást, azt, hogy az okinawaiak számára milyen sokat jelent a háború borzalmainak elkerülése és a békevágy megvalósítása.